Csend

 



Új lakásba költözött. A város fényei szelíden terültek alá. Az este fülledt volt, ablakot nem lehetett nyitni. A szentjánosbogarak így is az abból kiszűrődő fényért vetekedtek. Lüktető homlokát az ablaknak támasztotta. Forróság volt. Kint és bent is. A szívében is forróság volt. Hát mégiscsak eljött hozzá, pedig nem is számított rá. 

- Melyik szobában akarsz aludni? – mintha nem tudná, úgy kérdezte. A régi lakásban csak egy szoba volt, egy nagy ággyal, „királyi ággyal”, ahogy mondani szokták. Az új, sokkal modernebb lakás szinte teljesen be volt rendezve: két szoba, konyha, egy nagy ágy és egy kihúzható kanapé. Azon ült az „ismerős”. 

- Mit gondolsz? – s mosolyra húzta a száját. Elnevették magukat. 

- Szóval, megint szeretnéd a kezemet fogni álmodban? – kérdezte ismét az, aki az ablaknál állt. Nem jött válasz, csak egy nagy kortyolás hangja. Teát ittak, a kedvencét, jázminteát mézzel. Ahogy odanézett rá, látta, hogy elpirult, ez megmosolyogtatta. Kevés dolog volt, ami megmosolyogtatta, de ez mindig. Csend volt. A város zaja beszűrődött, az utolsó troli is elcsilingelt már. 

- Szeretnél zenét hallgatni? – jött az újabb kérdés, mire csak egy csendes bólintás volt a válasz. Miután ellépett az ablaktól, végigsimított a polcon: ott állt a lemezjátszó. Tele volt lemezekkel és kazettákkal – régi és új. A vendég szeme a polc fölé tévedt: 

- Az a te festményed? 

- Miért, ha igen? 

- Gyönyörű. Mindig is szerettem volna megtanulni festeni. – mondta, majd ismét nagyot kortyolt. Hirtelen állt be a csend. Mindig akkor, mikor egymásra néztek. Nem szabad elrontani megint úgy, mint múltkor. Talán mindketten erre gondoltak, talán csak egyikük. Vagy talán arra gondoltak, amit komoly, öltönyös férfiak aláírtak, amivel törvénytelennek, hatálytalannak minősítették őket is. Ők ezt érezték. Nagyon is. Pedig ők ugyanúgy csak magukat keresték, mint bárki más. Éppen ugyanúgy, éppen ugyanazt. Ez volt a bajuk az öltönyös férfiaknak biztosan. Hogy nem őket, hanem egymást akarták. Hallgatták a város zaját hát tovább, gondolataikba merülve. 

Egy csendes bólintás után az újdonsült lakástulajdonos kiment a konyhába lefőzni az újabb teát, de előtte még betette az albumot. Lágy zene szólt a lejátszóból. 

- Álmos vagy már? – kérdezte a vendég. Csak egy bólintás volt a válasz. A teát odatette az éjjeliszekrényre, majd elhelyezkedett. 

- Érezd magad otthon. Ha kell valami, csak nyugodtan használd. – azzal lekapcsolta a kislámpát és magára húzta a takarót. 

Nem telt bele sok idő, és érezte, amint keze a másik meleg érintésébe kapcsolódik. 

- Olyan jó, hogy itt vagy. – csak ezt a könnyed sóhajt hallotta.  Meg a szentjánosbogarak szárnyainak verdesését, ahogy az ablakhoz csapódtak. Mosollyal a száján aludt el, puha karokban, megbékélve. A világ harcolhat, ellenük, mindenki ellen. Rájuk ragaszthatja, hogy bűnösek. Már nem érdekes. Bent csak csend van. És a csendben minden rendben van. 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

The tattoo

Kép
  - Ken-ny! Ken-ny! Ken-ny! – the stadium was on fire. The tanned man was standing in the middle, releasing the tension in his knuckles, waiting for his enemy. - I got you, honey. – As the darkness dropped from the face, Kenny could see that Kiara came forward from the shadow. His jaw dropped… * - Where are you heading to, honey? – Kiara was looking after Kenny as he quickly left their bedroom. - I’ve got some business to do. – said the man in a hurry and Kiara could only hear the slamming of the door then. It was not the first, nor the last night when she cried herself to sleep. Her girlfriends had warned her that this could happen once they got married, but somehow, she forgot about the signs. It was all her naivety, thinking that she can tie down a traveler, thinking that after years of adventure, she could tame a lion and ease his hunger with only offering herself on a plate. She was sure that Kenny is cheating on her – she was sure it would happen sooner or later but didn’t th...
További információk

Waves

Kép
       At the village, there was a legend that he was born in the river. Once, a toddler-form child just emerged there, or at least, that’s what they told. They never saw his mother pregnant, but the folk saw her play with a toddler. He was taken to the riverside every afternoon.      And that remained his favourite place – even though he had long after moved into the noisy city. His favourite place was close to the river: that was his getaway, his hideout when life was too much to bear. He loved watching the waves and tides for hours and not doing anything. Not doing was a thing back then. Somehow that river symbolized life to him. It was stable, unchanging, flowing continuously, no matter what: he could have changed his career, wife, city, could have gone off to the wrong path, but that river always calmed him down.       Not doing was a thing back then: it wasn’t empty doing actually. His mind was running in waves, as well, toget...
További információk

Half-bred

Kép
  (source: reddit https://www.reddit.com/r/Art/comments/6ud3e9/half_man_half_deer_9x12/) My father was a reindeer and my mother a human. Well, I wish it was that simple. I am a half-bred but it has its price. We, half-breds are on the verge of society and we are forced to live in the forests, collecting berries and fruits to keep ourselves alive. You can protest against society but whatever menial living is still a living – unless you are ready to die. According to my mother, father used to be a human, too. One day, he was driving his car when a reindeer crashed into it. He was supposed to die in the accident because the deer’s antlers broke the car window causing lethal injuries in him. But instead of blood, some silvery slime was pouring out of his veins, covering his injuries. He looked dead for a moment, but suddenly shook himself alive and roared. His face shapeshifted first: his nape lengthened, his chin fell forward and his nose grew. His skull grew his own antlers. He ...
További információk